Ríviai Geralt volt a neve…

Hogy hol nem fut jó könyvbe az ember?
Régen csorgott a nyálam egy PC játék után, ami noha megvolt DVD-n, de sajnos a gépem túl ócskavasnak bizonyult hozzá. Ez a játék a The Witcher nevet viselte. Amikor már a kockasági ingereim kibírhatatlanná váltak, jobban utána jártam Ríviai Geralt kalandjai eredetének és megtaláltam a forrásul szolgáló Sapkowski könyveket. Azonnal felcsillant a szemem, de szinte rögtön ki is hunyt a remény: a könyvek nem jelentek meg magyar nyelven. Három évvel ezelőtt annyi előrelépést tettem a dologban, hogy legalább már a játékkal játszhattam (ami mellesleg briliáns a buta szinkron ellenére is). Na de miért beszélek én a játékról? Nagyon egyszerű: csak a játék sikerének köszönhetjük, hogy fordításra kerültek a Sapkowski könyvek, akármennyire híresek is külföldön. Mert híresek bizony!

Szóval miután a játék sikerrel befutott, a PlayOn úgy gondolta, fordítsuk le a könyveket. Repül is érte a virtuális csók! Eddig három könyv jelent meg, jövőhéten jön a negyedik, ezért nosztalgikus hangulat uralkodott el rajtam, gondoltam felelevenítem az eddigieket. Kezdjük hát el :)

Andrzej Sapkowski: Vaják sorozat

Az utolsó kívánság és A végzet kardja

Mindig is utáltam a novellás köteteket, úgy gondoltam, hogy nem elég hosszúak egy lendületes, izgalmakkal teli cselekmény ábrázolásához, ahol a karakterek kidolgozottak, stb. B*sszus, mekkorát tévedtem! A novellák főhőse Ríviai Geralt, a mutáns szörnyvadász, aki a kitaszított másfajúak és az elfogadott emberek határmezsgyéjén mozog, nem tartozik sehova, hihetetlen figura. Teli van érzésekkel, amiknek nem kéne ott lenniük, humora egyszerűen páratlan. Tehát a mi vén vajákunk (elmagyarázná nekem valaki, hogy lett vaják a witcherből?!) kalandjait követhetjük végig a történetek során, megismerjük barátait, ellenségeit, gondjait, érzéseit és a világhoz való viszonyát, ami szerintem a karakter lételeme. Ugyanis Geralt semleges, és ez a történet folyamán nagyon fontos. Nem igazán találkoztam még olyan karakterrel, aki tényleg ennyire semleges lenne, igyekszik nem belefolyni a dolgokba, vannak elvei, amiket nem ad fel, és ha megszegi semlegességét, bizony komolyan elgondolkozik a következményeken. Azt vettem észre, hogy igazából az egész karakter, sőt szinte az összes történet a semlegességre épít. Én nagyon élveztem őket, a történetek izgalmasak, viccesek és elgondolkodtatóak. Nincs olyan novella, amire azt tudnám mondani, hogy rossz. Bármelyiket bármikor újraolvasnám, még a Yennefereseket is, pedig azt a nőt igazán nem csipázom.

A könyvek egyik legnagyobb erőssége, hogy nem hagyja tompulni az agyad. A történetek végén a tanulság sosincs kimondva, apró utalásokat találunk csak elhintve, és kattoghat az agyunk, hogy na most akkor ez mit akar jelenteni, de valahogy ott marad az az érzés bennünk: akármennyit gondolkodunk, tutira csak az író tudja és kárörvendőn a pofánkba röhög behozhatatlan fölényében. Mesteri!

Talán egy problémám volt a vaják könyvekkel, és igazából van is: a borító. Ha túlteszem magam azon, hogy a játék karakterábrázolását használja... Az elsőé oké, na de a második és a harmadik? A második könyvnek az utolsó tíz oldaláig reménykedtem abban, hogy feltűnik már Zoltán „Elvégre - mondom magamban – azért van a borítón!”. Feltűnt? Még csak a neve sem hangzott el a könyvben! Mikor megláttam a harmadik rész borítóját szintén elhúztam a számat, mert itt legalább már előre tudtam, hogy Iorveth nem lehet benne a könyvben, elvégre Geralt csak a második játékban ismeri meg. Értem én, hogy tünde kellett a borítóra, de azért lehetett volna válogatni. Ja meg a cím is adott egy kevés fejfájást… vaják… mindenhol witcher, de nálunk vaják… ha nem így hívnának egy egykor létező foglalkozást még oké lenne, de így! De ne is pazaroljunk több karaktert erre, ugorjunk a harmadik részhez, a Tündevérhez.

Ami a regény szempontjából nagyon, nagyon fontos, hogy Geralt az első könyvben kér valamit az egyik pártól, akiknek segít, valamit, amiről nem tudnak, de már úton van, hogy az ő végzete legyen.  A második könyvben meg is érkezik ez a meglepetés egy Ciri nevű kislány képében, és Geralt magához veszi végzetét. Itt ér véget a második könyv, és itt kezdődik a Tündevér.

Most boncolgathatnám külön a történetet, ahogy szoktam, meg az élményt, de itt valahogy nem tudom megtenni, mert az egész olyan… rövid. Nem sokkal több, mint 24 óra alatt kivégeztem az egészet és nagyon nagyon… bah, kezdjük máshonnan :D

Minden fejezetet egy, vagy több érdekes könyvidézettel kezd az író, kiváló ötlet, főleg hogy mindegyik k*rvára elgondolkodtató, és remekül megadja a fejezet alaphangulatát. A fejezetek nagyon jók, habár hiányoltam Geraltot. Róla beszél szinte minden oldal és betű, de mint szempontszereplő, a könyvnek csak a 30%-át teszi ki, és bizton állíthatom, hogy az a könyv legjobb része. Persze szórakoztató volt megismerni a többi karaktert is. Ciri a világ legaranyosabb ki taknyosa, Kökörcsint eddig is imádtam, és eme felé táplált érzelem az olvasás során csak gyarapodott, ráadásul még Yennefert is sikerült megkedvelnem (! ez nagyon nagy szó emberek). Az ő szarkasztikus poénjain nevettem a legtöbbet, főleg a levelén XD hát az valami haláli volt. Mégis, nekem a vaják Geraltról szól, és hiányzott ez a vén szexmániás róka!

A regényen mellesleg nagyon érződik, hogy előtte csak novellák voltak. Igazából az egész Tündevér egy terjedelmesebb novella érzetét kelti. Kezdjük ott, hogy a bevezető rész cirka 100-120 oldal egy összesen 300 oldalas könyvben. Nem untatott az eleje, csak már zsongott a fenekem, hogy ebből mi a löncsöm lesz. Most, hogy jobban utánanéztem, már értem miért kellett ekkora bevezető, de akkor nem nagyon esett le. Igazából az egész könyv egy bevezető, egy 5 részes saga első része, ezért sem történt olyan sok minden ebben a könyvben. Látszott, hogy Sapkowski előkészítette a terepet valami grandiózusra, és pont ez a baj.

Alig aludtam valamit, hogy tudjam, mi fog történni a könyv végére, és basszus, olyan lehetetlenül van vége, hogy az hihetetlen. Szerintem lengyel barátunk miután ezt kiadta a kezéből, remetemódra leköltözött a pincébe, mert a rajongók amint elolvasták a Tündevért, baltával rohamozták meg a házát a folytatásért. Annyira függő a vége a Tündevérnek, hogy szinte új értelmet ad a kifejezésnek! Szerencsére a PlayOn már hozza a folytatást, A megvetés ideje december 13-án jelenik meg, én meg itt a sok megjelenés közepette a bőség zavarában küszködök. Hajaj *nagyon mély sóhaj*, idén már nem megyek vizsgázni.

Szóval, akik nem olvasták az előzőeket, bele ne merjenek kezdeni, akiknek tetszettek az előzőek, azok mindenképpen vegyék meg, ne tessék sajnálni a pénzt, ez megéri! Reméljük nem újabb függővéget tartogat számunkra a negyedik könyv.

Geralt, hiába tudom, hogy újra veled leszek, még mindig hiányzol <3