Ásó, kapa, szemfogak

Hűha, legalább két hete nem írtam, de engem is elleptek az ünnepek, most meg a tanulnivaló, meg az ihlet. Azért szerencsére még van a tarsolyomban egy-két régi bejegyzés, amihez vész esetén nyúlhatok. Ma barátnőm varázsujjaival (Shájningö Finger) talált nekem egy faja kis könyvet, majd később azt is kielemezem, de előtte megalapozom a hangulatot. Szóval jöjjenek a vámpírok... újra.

Christie Golden: A ködök vámpírja

Sokat szemeztem ezzel a könyvvel, mivel már olvastam az Egy sötét úr halálát, ami szintén Ravenloftos mű és az is egészen jóra sikeredett, viszont nem tudtam ez mennyire érvényes a sorozat többi részére is. Elvégre más a szerző, más a téma és basszus, vámpírok. Imádtam a vámpírokat, amíg be nem jött ez az egész abraka-dabra napfényre hat kiló fluxá változom dolog, és bevallom, nem nagyon mertem mostanában kiadott „vámpír” könyvekhez nyúlni. De a borító szép volt, a hátán az ismertető izgalmas és az első sikeres vizsgaidőszakom után meg akartam magam jutalmazni. Szóval megvettem és nagyon nem bántam meg. Annyira nem, hogy azóta minden Ravenloftos könyvre vadászom, főleg ha Strahd von Zarovich van benne, ugyanis (az eddig olvasottak alapján) a neve megbízható garanciaként szolgál, függetlenül attól, hogy egyiket sem ugyanaz a szerző írta. (Viszont muszáj megjegyeznem, hogy fordítva nem működik ez a bizalom. Például olvastam már Christie Goldentől más Ravenloftos könyvet is, amiben az említett vámpír uraság még csak szóba sem kerül. Hát valami borzasztóan rossz volt :S). Lássuk is milyen gyümölcse ez a kapafogak fáján.

Négy szóban tudnám legjobban értékelni ezt az irományt: EZ EGY VÁMPÍROS KÖNYV!

Ennyi, ilyen egyszerű. Amikor olvastam az oldalakat úgy éreztem, hogy tényleg egy vámpírról olvasok, aki felet sosem jár el az idő, akiben van sötétség és még küzd az előző életéből megmaradt emberséggel, aki kutatja léte értelmét, akinek van célja. Napcsillag Jander minden tulajdonsággal rendelkezik, aminek egy vámpírban meg kell lennie, akárcsak Strahd von Zarovich, aki szöges ellentéte Jandernek és mégis rá is azt tudom mondani habozás nélkül, hogy vámpír. Nem úgy, mint Edwardra (Régen szerettem ezt a nevet, de ma már felér egy csattanós pofonnal a naiv arcokon).

A történet egyszerű: Jander a napelf, vámpír létére próbálja megőrizni halandó tulajdonságait, amik életében jellemezték, amikor egy diliházszerűségben megtalálja az őrült lányt, Annát, akit gondozásába vesz és beleszeret. Anna azonban egy misztikus betegségben meghal, aminek eredetét egy átokhoz lehet visszavezetni, Jander pedig megesküszik, hogy amíg meg nem találja Anna gyilkosát, addig nem nyugszik. Ezt meghallja Ravenloft köde, és elviszi az elfvámpírt a saját birodalmába, Baroviába, ahol egy másik vámpír uralkodik, Strahd von Zarovich. A gróf szárnya alá veszi Jandert, aki éveken át kutatja Anna gyilkosát, de rá kell jönnie, hogy Ravenloft egy sötét hely, ahol a legtisztább szándékot is megmérgezi a gonoszság.

Csodálkoztam, hogy hogyan lehet egy könyv ennyire jó, ami 2010-es, és a válasz egyszerű, ez csak egy újított kiadás, az eredeti könyv 1991-ben keletkezett (ave újrakiadás :D), talán ez megmagyarázza miért is ilyen jó. Az írónőnek elismerésem, a fogalmazás gyönyörű és a történet izgalmas ( és ezért nagy kérdőjelekkel a fejemben fordulok A holtak tánca felé). A karakterek nagyon jók, például Strahd von Zarovich maga Ravenloft ura, a sorozat fő embere, nem egy külön könyve van, ami a múltjával foglalkozik, amiből találhatunk ebben a könyvben is, de a többit is megéri elolvasni az enyhe spoiler ellenére is, végkimenetel tudta mellett is remek szórakozást nyújtanak.

És, hogy miért hangsúlyozom annyira, hogy ez egy vámpíros regény? Mert egyszerűen fantasztikus, ahogy az író ezt érzékelteti. Például: a könyv elején találkozunk egy párral, akik együtt töltenek egy szerelmes éjszakát és a könyv végére már ennek az éjszakának a felcseperedett gyümölcsével futkározunk, miközben Jander még mindig olyan, mint a könyv legelső mondatában. Aztán vegyük lencsecső alá Jander és Zarovich vámpírságát. Az előbbi egy elf (természetimádó, tiszteli az életet), ráadásul napelf (ezt azt hiszem nem kell részleteznem miért szívás), akinek az istene a napisten (paf, mégsem kezd el csak úgy ragyogni a napfényben) egy sötétben gubbasztó, gyilkos, eredendően gonosz teremtménnyé változik, akitől elvettek mindent, amit szeret, és totál természetes, hogy szerencsétlen ki van akadva és próbálja legalább az emlékét megőrizni annak, ami valaha volt = vagyis vámpír. Ezzel szemben Zarovich kihasználja hatalmát, az örökké való életet, hogy nem öregszik meg, élvezi a sötét örömöket, amiket ez a titokzatos lét megad neki, mivel valaha ember volt és minden, ami a halandóságban gúzsba kötötte (idő, gyengeség, az árulástól való félelem), most már nem áll az útjába = vagyis szintén vámpír. Rengeteg ilyet sorolhatnék, a vámpírság itt valóságosnak tűnik, elhiszem, hogy az egy sötét és gonosz dolog, nem pedig az jut róla az eszembe, hogy örökké szexi leszek és szexéhes, gazdag és mindenki a lábam elé dobja magát, még ha balta képem is van, és az egésznek semmi hátránya sincs, mert még egy katolikus esküvőt is simán végigülök a napsütésben szemrebbenés nélkül. -.-' Ja....

Egy szó, mint száz aki belefáradt a Twilightos baromságba az nyugodtan olvasson bele. 398 oldal, 2970 Ft, és egy igazi vámpíros remekmű. Szerintem érdemes megvenni (és most így az ismertetőt szerkesztve újraolvasni is ^^).