A vaják a világ ellen

Ilyenkor látom értelmét a facebooknak és hasonló marhaságoknak, amikor első kézből értesítenek valami olyanról, amit még félfüllel sem hallottam, ráadásul még érdekel is. Amikor kibökte a szememet a post, hogy a Vaják IV. hipp-hopp jövőhéten a boltokban lesz, szinte örömtáncot jártam. Egyáltalán nem vártam, hogy ilyen hamar kinyomják a folytatást, még egy év sem telt el az előző óta, bár ami a tartalmat illeti, indokolt volt ez a "korai" megjelenés (mint ahogy az előző Ríviai Geraltos bejegyzésemben írtam, a függővég miatt). Szóval megkaptam karácsonyra (köszi, Kicsim!) és úgy egy hete fanőrülettől habzó szájjal vetettem rá magam, észre sem vettem, hogy ennyire ki vagyok éhezve egy ilyen könyvre.

Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje

A borító egyszerűen felvillanyoz, no nem azért mert a legszebb (habár elég részletes, és habár a stílusa is illik a világhoz de... őszintén megmondom nem tudom mi bajom van vele :D talán, hogy Geralt nem olyan helyes rajta, de üsse kő, hajlandó vagyok ekkora áldozatra), de legalább már nem játékgrafikás borítókat kapunk, olyan karakterekkel, akiknek közük sincs a tartalomhoz. Szóval emelem kalapom PlayOn!, imáim meghallgattattak.Továbbá megjegyezném, ha már a külcsinnél tartunk, hogy ez a könyv még vastagságilag is illeszkedik a többihez. Eddig az összes Vaják kötet 300 oldal körül volt, és ez most sincs másképp és nem is tudom, lehet nem a legvastagabbak de jó rájuk nézni a polcon. Ha kinézetről beszélünk persze nem csak a borítót kell nézni, hanem azt is amit takar. Egyedül a részelválasztó pöttyöknél ráncoltam a homlokom, hogy az most mi akarna lenni, de hát semmi sem lehet tökéletes. A kiadó úgy látszik még kísérletezget, hogyan is tálalja elénk a Vaják sorozatot. Még van pár könyv hátra, szóval talán az utolsóra eltalálják a hangulatát mindenben. :D

"Ahhoz, hogy valaki lovas futárként kereshesse meg a kenyérrevalót, szokta mondani Aplegatt a szolgálatba lépő ifjaknak, két dologra van szükség - éles észre és tompa valagra."

A szokásos könyvszelvény után a fentebbi idézettel kezd a könyv, és imádom, ahogy a Vajákra jellemzően komoly dolgokat, komoly hülyéskedéssel vezet fel. A regényben egy lappangó, kirobbanó, majd lezáruló háborút követhetünk nyomon, vagyis, igazából azt, ahogy mindez hatással van Geraltra, és szeretteire. Nem akarom részletezni az eseményeket, még ha ettől nagyon rövid bejegyzés is lesz, de nagyon nehéz spoiler nélkül beszélni a könyvről. A konfliktus középpontjában ismét Geralt semlegessége áll, és hiába olvasom már ki tudja hányadjára, hogyan ostromolják szerencsétlent, de vén vajákunk foggal-körömmel kapaszkodik belé. Sajnos ennek megvan a következménye is, ugyanis semlegesnek lenni, nem mindig kifizetődő.

Először is sokkal több Geraltot kapunk, mint az előző könyvben, úgy a regény közel kétharmadát vele követhetjük nyomon (Jupí!). Persze a többi szereplő is tiszteletét teszi, lesz itt Yennefer, Ciri, Kökörcsin is bőven, még Triss is, szóval mindenki találkozhat kedvenc karaktereivel.

Különösen tetszett, hogy betekintést nyertünk a varázslótársadalomba, és annak hierarchiájába, továbbá a királyságokkal ápolt viszonya is megvilágosodik előttünk. Hihetetlen, hogy az a gőg, az a pompa mennyire illik a mágiát használókra. Aztán később a háborút is elénk vetíti az író, és nem Geralt szempontjából. Ez a húzás kifejezetten tetszett, ugyanis egy háború nem egy embert érint, több millió sorsot alakít át, így az a megoldás, hogy minden frontról, más-más eddig idegen karakterek számolnak be, egyszerűen fantasztikus.

A könyv első fele tömény hülyéskedés. Szanaszét szakadtam a röhögéstől, egyszerűen képtelenség, hogy mi mindent össze tudnak baromkodni a szereplők. Yen és Geralt egyszerűen hihetetlen, amit levágnak, imádom a párosukat, Geralt "vágyálma" pedig annyira egyszerű, és mégis annyira rá illik. Az a bizonyos bál, az utolsó vihar előtti csendes nap minden szót megért.

"- ...Vilgefortz egy rutinos, hallatlanul intelligens spíler. Nem tudom, mit akar tőled, de légy óvatos.

-Óvatos leszek - sóhajtott fel a férfi. - De nem hiszem, hogy a rutinos spílered képes lenne meglepni. Nem azok után, amiken itt keresztülmentem. Kémek vetették rám magukat, kihalóban lévő hüllők és hermelinek támadtak rám. Nem létező kaviárral etettek. Férfiakban kedvüket nem lelő nimfománok kérdőjelezték meg a férfiasságomat, azzal fenyegettek, hogy sünháton erőszakolnak meg, terhességgel ijesztgettek, sőt, még orgazmussal is, és olyannal, amihez nem társulnak rituális mozdulatok. Brrr...

- Te ittál?"

Aztán mikor beindulnak az események, csak kapkodjuk a fejünket, izgulunk a karakterekért, mindegyikért, mert mint kiderült, Geralt sem sebezhetetlen, még akkor sem, ha erre hajaznak az első oldalak. Mindez pedig olyan szépen van levezetve! Páratlan ez a sorozat, nem találok hozzá hasonlót.

Ennyit tudok mondani anélkül, hogy bármit is lelőnék. Csak azok vegyék a kezükbe ezt a mestermunkát, akik ismerik az előzményeket, előismeretek nélkül nem nagyon fogják örömüket lelni az olvasók ebben a  kötetben sem. Akik az előzőt hírből hallott lezáratlansága miatt nem kezdték el, most nyugodtan megtehetik, A megvetés ideje jó helyen van abbahagyva, és a Tündevérrel együtt elég tartalmas heti programot tesz ki. Én közben megyek ünnepezni, és remélem, hogy a következő rész (nyersfordításban Tűzkeresztség) ugyanilyen váratlanul hamar fog a polcomra kerülni. ^^