Hősszerelmes Calderon

Vasárnap nagy nehézségek árán (ami közbe jöhetett, az szinte mind közbejött), de sikerült feljutnom On Sai könyvbemutatójára, és mocskos kis mancsomat rátennem a Calderon 2-re. Hétfőn bele is kezdtem, és kedd hajnalban vége is lett. Enyhén kiütött a könyv, még sosem daráltam be ilyen rövid idő alatt 500 oldalt.

Na de elég a szócséplésből, nézzük miből élünk :)

On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

A borító szép, és igényes lett, az egyetlen kicsi probléma az a fehér kicsi kettes, amit a cím mellé raktak (ezen a képen nincs rajta, de a kinyomott változaton igen). Egyébként jó vastag, mint említettem 500 oldal megvan a kicsike, élvezet volt hazacipelni, mellesleg még az ajánlóm is benne van, szóval örülök :)

A történetbe nem szeretnék belemenni, a fülszöveg tökéletesen vázolja a helyzetet:

"Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.
Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.
Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…

Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma.
Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát?
Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár?
Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont.

A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.
Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard?"

Ebben a részben Taina kitüntetett szerepet kap, és a mellékszereplők is többet mutatnak magukból. Oregon például abszolút favorit lett, Ferrero Gróf valami páratlanul briliánsan alakít, kettejükön nevettem a legtöbbet... na meg Kiskrumplin (ez a név XD). A hadgyakorlat igazán pörgősre sikerült, Zorach nagyon aranyos kis öleb, a Ferrero házban olyan káosz uralkodik, ami mindig megmosolyogtatott, Aguri pedig igazi szamuráj.

Kiemelném még a történetben a politikai harcokat, ahol nem fegyverekkel hanem gesztusokkal vívnak a karakterek. Legjobban az a rész tetszett, amikor még valahol a regény elején Taina a császár színe elé kerülve "beszél" az uralkodóhoz. Az igazán zseniális részlet volt.

Legnagyobb meglepetésemre az alcímben szereplő bricsesz nagyon sokszor előfordul a műben. Azt hittem, hogy csak valami szellemes kis vicc, de szép számmal benne van a regényben, és nem tudtam nem nevetni, akárhányszor leírva láttam.^^

Mégis...

Az a helyzet, hogy én nagyon vártam ezt a könyvet, nem is tudom, mikor vártam könyvet ennyire a Ködszerzet óta, az első részt újra is olvastam közvetlenül a megjelenés előtt, és még negyedszerre is fantasztikusan szórakoztam. Aztán a vonaton a kezembe vettem Calderon kalandjainak folytatását...

Habár kedvenc űrpasim még villogtatja foga fehérjét, az elején ugyanúgy sziporkázik, mint hullajelöltként (a Hallasi kastélyos jelenet az egyik kedvencem, Taina mellméret "problémája" és a Békanyál toborzó videóját már nem is említve), de megváltozott. Taina és Calderon első nagy találkozásánál vettem észre, hogy Calderon attól fél, hogy Taina csalódott attól, ahogy látta, és igazat adtam neki. Mert így megtörten látva Calderonban én csalódtam.

Persze az élet nem habos torta, mindenkinek vannak mélypontjai, az ember nem lehet örökké vidám, nem háríthat mindent egy vállrándítással, ráadásul most komoly dolgokról van szó. De nem így volt ez az előző részben is? Pont ezt imádtam az én űrpasimban, hogy ha mélypontra jutott szétvert egy kardszalont, éles nyelvét ostorként csattogtatta mások felett, szúrt, bántott, taplóskodott, vagy éppen magáévá tett egy égből pottyanó, feszes combú nőt. És pont őt, akit megkínoztak az anarchisták, akinek meghalt a felesége, elöntötte a gyász, mellette pedig vonzódott egy másik nőhöz, családi problémákkal és lézerfegyverekkel küzdött, pont ő kerülne ennyire padlóra néhány ellenszenves nő miatt? Persze összeszedi magát, muszáj neki, de aztán jön a következő problémám: Taina és Calderon kapcsolata.

*nagy levegő* Hűha.

Azt hittem a falat fogom tíz körömmel kaparni, amíg át nem érek a túloldalra. Amit ezek egymás körül lekeringnek. Bah! :D Az első rész végén már elég, khm, közeli viszonyba kerültek, erre itt minden egyes érintésnél előjönnek a kétségek, a féltékenykedések és a többi, ami persze jogos, a szituációk megkívánják az ilyet. A vége felé már komolyan mondom, elegem lett Calderon és Taina románcából, abból amit levágnak.Úgy vergődnek, mint a partra vetett halak néha, komolyan :D A szerencsétlenkedésük megért pár misét.

Taina nagyon fontos szereplő, és amíg nem kapott komolyabb politikai hatalmat és nem szált be a játszmába még hozta a régi formáját, persze a felelősség terhe megváltoztatja az embert. Igazából nem is Taina itt a baj. A regényben a női karakterek száma drasztikusan megnőtt, akárcsak a szerepük és ettől nagyon feminin lett. Míg az első rész szépen egyensúlyozott maszkulin és feminin között, itt eldőlt a mérleg az egyik oldalra.

Aztán a főellenségnek is akadtak zseniális húzásai, de a régi Calderon ellen esélye sem lett volna, és a nagy terjedelemhez mérten nagyon kevésnek találom a Játszmák mennyiségét. Én úgy gondolom az arány változott meg a második kötetben. A hullajelölt kerestetik jóval rövidebb volt, egyszerű de nagyszerű, a felségáruláshoz bricsesz dukál viszont szinte kétszer olyan hosszú, és az arányok felborulnak. Ugyanannyi a humor, több megy a karakterekre, az érzésekre és a románcokra, mint az első részben, talán kicsit kevesebb az akció, több a politika.

Lehet nem kellett volna újraolvasnom az első részt, mert így nem tudok úgy gondolni erre a regényre, hogy ne viszonyítsam hozzá. Nekem azért fontos nagyon a Calderon, mert ez volt az a regény, ami belevezetett a sci-fi világába, pont ezért nagyon sokat vártam a folytatástól, és valamiért úgy érzem nem kaptam meg. Arról szó sincs, hogy a felségáruláshoz bricsesz dukál rossz lenne. Nem! Egy jó könyv, lendületes cselekménnyel, kidolgozott karakterekkel és páratlanul jó humorral. De hiába kétszer olyan hosszú, hiába bonyolultabb és csavartabb a történet, valahogy elbújhat az elődje árnyékában.

Így vagy úgy, nem tudok hálátlan lenni ezzel a könyvvel, mert okozott kellemes perceket, megnevettetett, feloldott, ellazított, és ezt csak az őszinte véleményemmel tudom viszonozni:

A felségáruláshoz bricsesz dukál megért minden centet, és még ha nem is tud túllépni elődje grandiózusán, Calderon akkor is a kedvenc űrpasim marad. ^^