Sokszor csorgatom a nyálam, hogy miért nincs konzolom, mert
rengeteg exkluzív címet adtak ki rájuk, de sajnos jövedelem híján nem
engedhetek meg magamnak se egy xbox-ot, se egy PS-t. Így marad a jó öreg PC.
Azért youtube-on követem a nagyobb címek gameplayeit, mint a Last of Us,
Uncharted, Castlevania: Lords of Shadow (utólag kijött PC-re és ki is játszottam, majd arról is írok valamikor :)) és hasonlókat, meg a Heavy Rain. Miután
jobban utána néztem, addig szaglásztam, amíg nem találtam valami hasonló
kaliberű játékot is PC-re, ami futna is az én drága Luce-omon (a laposom... igen, van neve, még a memóriáimnak és a videókártyámnak is :D), és
rengeteg fórumon találkoztam a Telltale The Walking Dead című alkotásával. Így
hát beszereztem.
A 2010-es Vampire Suck című filmben elhangzik, hogy most
jött el a vámpírok kora, így nem kell csodálkozni, hogy a filmek, sorozatok,
könyvek tömve vannak velük. Nos biztosan állíthatom, hogy 2012/2013-ra a
vámpírok csillaga leáldozott, a trónfosztást a zombik követték el. Vannak emberevők,
szerelmesek… minden, mi szem szájnak ingere. Különös sikernek örvendhet a The
Walking Dead című képregény, majd sorozat,
ami egy maroknyi túlélő napjait mutatja be egy zombi apokalipszisben pusztuló
világában, ahol lehet, hogy az igazi veszély nem a csüngő-belű Mari néniben keresendő,
hanem az emberek erkölcsi és morális értékrendjében, amiknek határait feszegeti
ez a rendkívül feszült és különös helyzet . A sorozat és képregény sikere
megihlette a Telltale-t, és a világot megtartva, más karakterekkel meséltek el
egy történetet.
De még milyet!
Az öt epizódra bontott játék során Lee Everett bőrébe
bújunk, aki épp egy rendőrkocsi hátsó ülésén csücsül, miközben elhagyják
Atlantát XY börtön felé. Nem jutnak messzire, mivel kitör az apokalipszis, a
kocsi felborul, és mire Lee magához tér, a rendőr már halott, mindenhol káosz
és zűrzavar. Lee hamar rájön, hogy itt a baj már nem kevés, és egy házba
menekül, ahol találkozik egy nyolcéves kislánnyal, Clementine-al. Kiderül, hogy
Clem egyedül van, és hamar összebarátkozik Lee-vel. Innentől kezdve az egész
játék arról szól, hogy Lee és Clem együtt próbálják túlélni a „világ végét”,
azokkal az emberekkel és helyzetekkel, amiket/akiket a sors feléjük sodor.
A grafika képregényszerű, egyeseknek nem tetszik, én
kifejezetten bírom, illik a témához, és aki azt mondja, hogy egy rajzolt zombi
nem lehet undorító és ijesztő, annak az orra alá dörgölöm ezt a játékot, mert
lehet! A kezelés egyszerű, de hamar meg lehet szokni. Nagyon sok múlik az
időzítésen, hogy mikor kattintunk, és helyzettől függően a párbeszédeknél a
válaszra adott idő is változik. Bizony, itt nem mehetsz el kávézni, meg
reggelizni, mert a sok jóember a világvége közepén megvárja, hogy Lee bácsi mit
válaszol (mellesleg ezért is ajánlanám, hogy vagy nagyon jó angol tudással
rendelkezők játszanak vele, vagy töltsék le a magyarítást, mert jól jöhet). És
mivel ilyen sok minden múlik az időzítésen, a játék mindig jó helyen ment,
halál esetén, szinte mindig az elbaltázott pillanat előtt dobott vissza a
játék. Külön piros pont jár ezért.
A karakterek mélyen kidolgozottak, és egyáltalán nem hülyék.
Ha észreveszik, hogy hazudunk nekik, gyanakodnak ránk, ha őszinték vagyunk,
lehet nem fogadják el az igazságot. Egy-egy kiválasztott párbeszédopció után a
képernyő felső sarkában olvashatjuk, hogy lebuktunk, vagy észrevették-e, hogy
füllentünk, esetleg megjegyzi, hogy őszinte voltál és a többi, ami nagyon fontos,
mivel sokszor ezeken a karaktereken múlik, hogy mikor kitől kapunk segítséget,
ha egyáltalán kapunk. Persze a túlélők tábora elég színes, és nem lehet
egyszerre mindenkinek megfelelni, továbbá a helyzet sem kímél minket. Ha tíz
emberre 4 adag étel jut, nyilván akik nem kapnak, haragosak lesznek rád.
A játéknak még egy nagy pozitívuma, hogy az előbb említett
felső sarokban lévő megjegyzések sosem adnak semmire sem garanciát. Például, az
egyik karakter jelezte a játékmenetem során, hogy emlékezni fog arra, hogy
kiálltam érte, erre még azon párbeszéd folyamán kapott a fejébe egy golyót.
Ragyogó példája annak, hogy nem lehet mindent irányítani, még ha akarjuk, akkor
sem.
Itt és most kijelentem, hogy erről a játékról, nem tudok
rosszat mondani. Gyönyörű, egyedi darab ez, mivel teljesíti maximálisan azt a
célt, amit kitűzött magának. A Telltale egy történetet akar nekünk elmesélni
(milyen frappáns), és pontosan ezt is teszi, se többet, se kevesebbet. A játék
egésze szinte dialógusokból áll, és néhány „jókor kattints jó helyre” pillanatból, nincs szintlépés, nincsenek
variálható fegyverek, szabadon bejárható világ, az egész inkább egy interaktív
filmre hasonlít, mint egy játékra, és mégis… mégis rengeteg fejlesztő tanulhat
belőle, mert pont abban erős, amiben a mai játékok legtöbbje átlagon aluli: a
történet mesélésben. Komolyan mondom, üdítő végre olyan játékot látnom, ami
megríkatott, olyan impulzívan adta át, amit át akart. Úgy bánik az érzelmekkel,
az érzelmeimmel, mint festő az ecsettel: művészien.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, még azoknak is akik, nem
nagy gamerek, egyszerűen csak egy jó történetre vágynak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése